Hogyan tudhatjuk meg, hogy mi magunk jó olvasók vagyunk-e? Hogy valóban igaz-e ránk, hogy minden elolvasott könyvvel eggyel több ember lakozik bennünk?
Bátorkodnék Vekerdy Tamáshoz fordulni segítségért: „A jó olvasó az, akinek az olvasás örömöt, élvezetet okoz, aki képes átélni a hősök sorsát, azonosulni tud velük, és ebben az érzelmileg megmozgatott állapotban tágul a világról és önmagáról való tudása.”
Vagyis a jó olvasó képes arra, hogy befogadja, amit a könyv tartogat és üzen számára, és azt képes értelmezni. Akkor jó olvasási élményt adni egyszerű az író teendője: írjon jól, hogy az olvasó jól is tudjon azonosulni a művel.
Könnyű a dolga? Legyen a műnek egy jó cselekménye, ami viszi az olvasót, hogy akár ki sem akar lépni majd az olvasásból. Ehhez legyenek bravúros karakterei, akikkel együtt tud érezni az olvasó, akik helyébe bele tudja képzelni magát, vagy akiket imádni vagy utálni fog. Vagy jobb híján akár önmagára is ráismer.
Aztán az író a helyszínt is válassza meg jól. Olyan legyen, ahol a szereplők hazatalálnak és az olvasó is legalább annyira ott lehet, mintha odahopponálták volna egy varázspálcával. Láttassa a helyszín minden részletét, a szoba legkisebb polcát, vagy akár az űrszonda navigációs paneljét!
Na meg a párbeszéd, kérem, a cselekményt előrevivő párbeszéd. Azt meg végképp jól írja meg az író! Az olvasó a saját fülében hallja még a hangszíneket is!
Aztán a szép könyv. A borító a könyv szeme. Csalogassa oda a vásárlót: „engem olvass el, engem!”
Kihagytam valamit? Vagy ilyen egyszerű dolga van az írónak? Dehogy könnyű, iszonyú nehéz!
Tehát nagy felelőssége van a tollforgatóknak, hogy az olvasó jó olvasó lehessen. Hogy örömöt, élvezetet okozzon a könyv betűin végigvergődnie magán. Majd befogadja, hagyja kóstolgatni a karaktereket, nyelve között forgassa a zamatokat, mint egy testes bort, és döbbenten megkérdezze: miért nem hamarabb olvastam én el ezt!
